Tartsd velünk az irányt!

Titkár(nő)

Milyen érdeklődési irányokkal kell rendelkezned?

Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a foglalkozás?

Hogyan dolgozik?

Hol végzi a munkáját?

Milyen munkaidőben dolgozik?

Milyen nehézségek adódhatnak a munkavégzés során?

Milyen képzésben kell részt venned, ha ezt a pályát választod?

Képzési Útvonal

Mennyi keres átlagosan egy Titkár(nő)?

Minimum 0 Ft - Maximum 0 Ft

Mennyire könnyű elhelyezkedni?

Milyen lehetőségeid lesznek ezzel a foglalkozással? Milyen karrierút áll előtted?

Rokon foglalkozások

Ehhez a foglalkozáshoz hasonló, azonos érdeklődési területhez tartozó, egyéb foglalkozások:

Érdekességek

Hitler „levélírója”

1920 márciusában egy müncheni sörfőző családban látta meg a napvilágot Gertraud Humps néven Traudl Junge, Hitler későbbi titkárnője. Húgával tánckarrierről álmodoztak, de a család anyagi helyzete miatt Traudl az iskola után egy újság szerkesztőségében, majd egy üzemben dolgozott titkárnőként. A Führer 1942-ben ajánlott neki munkát: noha a birodalmi kancellárián lévő titkárnők között kemény versengés indult a megüresedett állásért, az egyébként szorgalmasan dolgozó Traudl nem mutatott érdeklődést a kiugrást jelentő lehetőség iránt. Sokak megrökönyödésére – több esélyesebbnek hitt jelölttel szemben – Hitler mégis a gyorsan és kevés hibával gépelő, csendes, megbízhatónak tűnő Traudlt választotta ki a bizalmi állásra. Az ekkor 22 éves titkárnő három esztendőn át dolgozott Hitler mellett és hamar megszokta annak különös napirendjét, a reggeli fekvéseket, déli ébredéseket, a prominens személyek jövés-menését, és nem ritkán a 24 órás készenlétet. Traudl, aki 1943-ban férjhez ment Hans Junge SS-tiszthez, és a rákövetkező évben már meg is özvegyült, a végső órákban is kitartott Hitler mellett. 1945 elején beköltözött a birodalmi kancellária alatti bunkerbe, ahol Hitler utolsó heteinek feszültségét, kilátástalanságát testközelből tapasztalta meg. A berlini bunkert csak 1945. április 30-án, a Hitler házaspár öngyilkossága után hagyta el. Ezután Gerda Alt álnéven folytatta életét. Noha a szövetségesek viszonylag rövid időn belül fényt derítettek valódi személyazonosságára, a fiatal titkárnőt nem vonták felelősségre.

Arany, Petőfi… és a gyorsírás?

Arany János leveleinek gyűjteményében, az egyik Petőfi Sándorhoz írt levelében gyorsírásos rész is található. A kutatók szerint Arany legfeljebb kuriózumképpen tanulta meg a gyorsírást, a Petőfinek küldött levél végére írt jelek inkább gondos rajzolóra, mintsem gyakorlott gyorsíróra vallanak. Arany és Petőfi írásaiban különben sem találkozunk sehol másutt gyorsírással. Inkább játékos, titkos írásnak szánta, hogy Júlia ne tudja elolvasni.

Ismeretes viszont a bécsi levéltárból előkerült titkosrendőri jelentésekből, hogy a gyorsírás a Szent Szövetség megalakulása óta gyanúsnak, szinte forradalmi tettnek számított, s a nevesebb politikusokkal együtt megfigyelés alatt tartották a gyorsírókat is. Széchenyi István például 1832-i angliai útján figyelt fel az ottani parlament gyorsíróira, és a bécsi titkos rendőrség jelentéseiből tudható, hogy ő is, Wesselényi Miklós is tartott az összejöveteleken gyorsírókat. Amikor Wesselényit sajtóvétség miatt Budán börtönbe zárták, magával vitte hűséges gyorsíróját, Stuller Ferencet is. Talán Petőfit is a forradalmiság barátkoztatta meg a gyorsírással.

Lehetséges, hogy Petőfit barátja, Vasvári Pál ismertette meg a gyorsírással, aki a költő Kígyó utcai lakásának mindig szívesen látott vendége volt. Vasváriról feljegyezték, hogy szenvedélyesen gyakorolta a gyorsírást, és ha vitatkozott, egyfolytában gyorsíró jegyeket írt a levegőbe.

Ami már a múlté: írógép, indigó és stencil

A titkárnőknek ma már számítógépek, különféle elektronikus csodák könnyítik munkájukat. Ha egy iratból több példányra van szükség, a fénymásoló készülék pillanatok alatt sokszorosít, akár át is szerkeszt. Ám nem volt ez mindig így.

A dokumentumokat írógéppel gépelték. 1823-ban Karl Friedrich Drais von Sauerbronn báró, badeni erdőmester fejlesztette ki a négy betűkarral működő írógépet, amit gyorsírózongorának neveztek el. A négy emelő összesen 16 különböző betű lenyomását tette lehetővé. Drais néhány betűt, mint a b/p, c/k, q/g egy jellé egyesített. A betűformákat a billentyűcsoportok rajzolták ki. A lehetséges kombinációk egy, kettő, három vagy négy emelésből álltak, és mindig egy betűnek feleltek meg. Azután a betűt egy kioldó emelő segítségével ütötték le.

A táskaírógépek ugyanazt a szerepet töltötték be az elmúlt évtizedekben, mint ma a laptop. Irodákban nem használták, de az írók, fordítók előszeretettel dolgoztak rajta. Nem szakmabeliek pedig, otthonukban, levelezéshez használták.

Ha valamiből több példányra volt szükség, erre szolgált az indigó. A festékanyagot már Kr. e. 2410 körül felfedezték, sőt talán az egyiptomiak is használták e természetes színezéket, melyet az indigofera-cserje ágaiból nyertek. A gépíráshoz használt indigó A/4-es méretű vékony, egyik oldalán kék vagy lila festékkel bevont lap. Minden betű leütésénél a festékbevonat adta meg a lenyomatot, miközben kopott, halványult, ezért csak meghatározott alkalommal lehetett felhasználni. Általában az első példány a mai nyomtatókhoz használt papírminőség volt, az indigók közötti másolati lapok viszont hajszálvékony, másolópapírnak nevezett lapokból álltak.

A stencil a sokszorosításra szolgált: két lapból álló, az A4-es méretnél kicsit nagyobb papír, amelynek első, hártyaszerű oldala speciális viaszbevonatot kapott. Ebbe az írógép belelyukasztotta a betűket és írásjeleket. A két oldal felső, összeragasztott részén lyukak voltak, melyek tüskékre illesztve biztosították sokszorosításkor a stabilitást. A két réteg közé helyezett indigó és géppapír pedig másolat készítését is lehetővé tette. Javítása nehézkes volt.

Tájékozódási lehetőségek