Tartsd velünk az irányt!

Kőműves

Mit kell tudni a kőművesről?

A kőműves épületek falszerkezeteit és falidomait, válaszfalakat, beton és vasbetonszerkezeteket, kéményeket, szellőzőket és csatornákat épít, esetenként javít. Ezen túl a vakolás és felületkezelés is feladata. Jellemzően alkalmazottként dolgozik egy építőipari cégnél, de vezetheti saját vállalkozását is.

Ez a foglalkozás neked való lehet, ha…

…szeretsz valami maradandót létrehozni, érdekel az építészet, érdekelnek az építési munkálatok. Jó, ha van kézügyességed, és jó erőben is vagy, mert a téglák emelése, a malter kenése, a sok órán keresztüli állás, akár hideg időben is, jellemzője a kőműves munkának.

Ha ezt a foglalkozást választod, akkor…

…először be kell fejezned az általános iskolát, majd a Kőműves és hidegburkoló szakképesítést kell megszerezned szakiskolában vagy iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben, tanfolyami keretek között.

Milyen érdeklődési irányokkal kell rendelkezned?

  • Tárgyias
  • Megvalósító

Kőművesként szeretni fogod a munkádat, ha szívesen oldasz meg gyakorlati problémákat eltérő eszközöket, gépeket, berendezéseket használva, szabályok (pl. tervrajz) alapján. Örömöt lelsz abban, hogy munkád eredménye viszonylag hamar látható és kézzel fogható, pl. egy családi háznak vagy irodaháznak állnak a falai. Fontosnak tatod még, hogy jól meghatározott keretek között, pontos szabályok alapján végezheted a munkádat, és biztonságot jelent számodra, ha tisztában vagy a teendőiddel, illetve pontosan tudod, meddig terjed a felelősséged, hatásköröd.

Kőművesként milyen tulajdonságokra van szükséged?

Kőművesként szép és jó minőségű munkát akkor tudsz végezni, ha alapos a szakmai tudásod, ismered és jól tudod használni a szükséges anyagokat, valamint a következő tulajdonságokkal rendelkezel:

  • Fizikai erőnlét, hogy jól bírd az emelést, cipekedést, hajlongást, akár kültéri munkáknál, hidegben is.
  • Kézügyesség, hogy pl. a fal egyenes és sík felületű legyen majd.
  • Kitartás, mert munkád lehet nehéz és olykor egyhangú, illetve a bonyolultabb, pl. boltíves részek kialakítása türelmet és aprólékos munkavégzést kíván tőled.
  • Csapatmunka, mert más szakemberekkel is együtt kell működnöd egy építkezés során.
  • Térbeli gondolkodás, hogy el tudd képzelni az elkészítendő betonelemek bonyolult térbeli formáját / elhelyezkedését – pl. csigalépcső elkészítésénél.
  • Felelősségtudat, mert olyan épületeket kell elkészítened, amelyek biztonságosak az azokat használó emberek számára.

 

Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a foglalkozás?

A kőművessel szemben támasztott alábbi egészségügyi elvárások azt biztosítják, hogy precíz, alapos munkát tudjon végezni, pl. biztonságos, esztétikus falat, házat készítsen:

  • ép végtagok, hogy a szakember bírja az álló munkát;
  • egészséges szív- és keringési rendszer a fizikai megterhelés miatt;
  • jó izomzat, megfelelő fizikai erőnlét, pl. a habarccsal, illetve betonnal teli vödrök emeléséhez;
  • jó látásélesség és pontos térlátás, mivel a falazási munka nagy pontosságot igényel;
  • jó egyensúlyérzék és tériszony-mentesség, hogy ne okozzon gondot a magasban végzett munka.

A szakmában hallássérültek is dolgozhatnak, pl. jó beszédértést biztosító hallókészülék használatával, egyéni elbírálás szerint. 

Mi jellemző a kőműves munkájára?
Személyközpontú (0%)
(0 - 100)
Tárgyias (100%)
Gyakorlatias (100%)
(100 - 0)
Gondolatokra irányuló (0%)
Végrehajtó (85%)
(85 - 15)
Irányító (15%)

Mit csinál a kőműves?

A kőműves épületek falazott falszerkezeteit és falidomait, válaszfalakat létesít, valamint homlokzatalakítási, hidegburkolási, víz-, hő- és hangszigetelési, illetve bontási, javítási, karbantartási és felújítási munkálatokat végez. Ő az a szakember, aki az építés munkafolyamataiban a kezdettől a befejezésig folyamatosan jelen van.

Az alábbi tevékenységek tartoznak a feladatai közé:

  • Alapozást végez. Elkészíti az épület alapozását, ami az épület stabilitását biztosítja, pl. vasalatot készít, betonoz, vagyis megkeveri a betont, és beépíti a megfelelő helyre alapzatnak, járófelületnek.
  • Falazatot készít. Téglából, természetes kövekből, betonból, beton készelemekből vagy más építőanyagból falat és falidomokat (kéményeket, szellőzőket és csatornákat, stb.) épít.
  • Nyílásokat alakít ki. A falakban az ablakok, ajtók, csövek elhelyezésére szolgáló nyílásokat alakít ki.
  • Boltíveket és boltozatokat alakít ki. Esztétikai vagy statikai szempontból fontos boltívet épít.
  • Betonáthidalókat helyez el. A fal nyílásaiba - ablakoknál, ajtóknál, stb. - beton áthidalót épít be a terhelés kiváltására.
  • Elvégzi az épület külső és belső vakolását. Falfelületek burkolására kézzel vagy géppel vakolatot visz fel.
  • Víz-, hő- és hangszigetelési munkát végez. Például a pince külső falainál megfelelő anyag (bitumen, kátránypapír) felvitelével nedvesség ellen szigetel.
  • Bontási munkálatokat végez. Lebontja a tervekben bontásra kijelölt vagy sérült falakat, az építés sorrendjével ellentétes sorrendben.

Hogyan dolgozik?

Eszközök és anyagok

A kőműves munkáját többnyire kézi szerszámokkal végzi, de használ gépeket, gépi szerszámokat is.

  • kéziszerszámok - vakoló kanál, kőműves serpenyő, vésők, kalapácsok, simítók, lehúzók, kézi fűrészek, hidegvágók, létrák, ecsetek, kefék stb.;
  • gépek - kézi körfűrész, keverőgép pl. betonkeverő, beton- és habarcs pumpa, tömörítő gép stb.;
  • szállító-,és emelő berendezések - szállítószalagok, csigák, emelők, targoncák, daruk.

A minőségi és pontos munkához a kőműves különböző mérőeszközöket (mérőléceket, mérőszalagokat, pl. kihúzató, falazó zsinórokat, függőónt, vízmértéket), valamint szögellő, szintező eszközöket használ. A felhasznált és beépített anyagok között szerepel a tégla, a homok, a sóder, a cement, a mész, de használ nedvesség- és hőszigetelő anyagokat is.

Kivel találkozik munkája során?

A kőműves legtöbbször egy építőbrigád tagjaként dolgozik az építkezéseken. A brigádban a kőművesek mellett sok más szakma képviselőjével is találkozik. Fontos, hogy a kőműves együttműködjön:

  • az építésvezetővel;
  • az építészekkel;
  • statikusokkal;
  • épületgépészekkel;
  • továbbá figyelembe kell vennie a megbízó elképzeléseit.

Munkája során kapcsolatba kerül még az építőanyagok szállítóival, az építőipari cégek alkalmazottaival is. A kőműves tanulók is az ő keze alatt sajátítják el a szakma fogásait.

Hol végzi a munkáját?

A kőműves munkáját többnyire a szabadban végzi, kitéve az időjárás viszontagságainak.Amikor elkészül az épületszerkezet, utána már a belső térben folytatja tevékenységét, viszonylag védett körülmények között. Javítási munkáknál és a régi épületek átalakításánál akár fűtött környezetben is dolgozhat. Az építkezések helyszíne egész messze is lehet a lakóhelyétől, így előfordul, hogy utaznia kell.

Milyen munkaidőben dolgozik?

A kőműves munkaideje jellemzően kora reggeltől a sötétedés beálltáig tart. A fagyok kezdetével a kőművesek többsége „fagyszabadságra” megy, mivel ilyenkor csak beltéri munkákat lehet végezni, azoknak azonban jellemzően korlátozott a számuk ebben az időszakban. Ezt a kieső munkamennyiséget a tavasztól-őszig terjedő időszakban nyújtott, 10-12 órás műszakokkal hozzák be a szakemberek.

Milyen nehézségek adódhatnak a munkavégzés során?

A kőműves munkavégzése fokozott ártalmakkal és veszélyekkel járhat:

  • munkavégzése során zaj és vibráció érheti, melyek a hallószerveket és az ízületeket károsíthatják;
  • balesetveszély áll fenn a kézi, valamint a gépi szerszámok használatakor;
  • fokozottan balesetveszélyes a magasban végzett munka;
  • egészségre ártalmas tényezőként hatnak az időjárás változásai, mivel munkaidejének jelentős részét szabadban tölti;
  • a munkafolyamathoz felhasznált anyagok allergiát okozhatnak.

Ezek a veszélyek és ártalmak a balesetvédelmi és biztonsági előírások betartásával részben kiküszöbölhetők, csökkenthetők.

A kőműves munkája közepesen nehéz, illetve nehéz fizikai munka. Munkaidejének nagy részében áll, de gyakran guggoló, térdelő, görnyedt testtartásban dolgozik. Az anyagok, munkadarabok mozgatása során akár komoly erőkifejtésre is szükség lehet. Figyelni kell továbbá a munka közben keletkező porra, melynek nagyobb mennyiségben történő belélegzése jelenthet veszélyt.

Fontos tehát figyelni arra, hogy a kőműves használja a munkavédelmi felszereléseket és jusson ideje a fizikai fáradtság kipihenésre a feltöltődésre is, mert így kerülhetők el leginkább a munka jellegéből származó nehézségek.

Milyen képzésben kell részt venned, ha ezt a pályát választod?

Szakképesítés neve és OKJ száma: Kőműves és hidegburkoló (34 582 08)

A szakképesítés megkezdéséhez alapfokú iskolai végzettséggel, tehát az általános iskola befejezett nyolc évfolyamával kell rendelkezned, valamint meg kell felelned az előírt egészségügyi alkalmassági feltételeknek is.

A Kőműves és hidegburkoló szakképesítést jellemzően szakiskolában 3 év alatt szerezheted meg. Lehetőséged van a szakmát iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben, tanfolyamon elsajátítani, ebben az esetben a képzés óraszáma 960-1440 óra között változhat. A képzés során 30%-ban elméleti oktatás folyik az iskolában vagy az elméleti képzőhelyen. A képzés 70%-át gyakorlati munkahelyen, pl. építkezésen töltöd, ahol a gyakorlati ismereteket sajátíthatod el.

A munkakör betöltéséhez legjellemzőbben a Kőműves és hidegburkoló középfokú szakképesítés megszerzése szükséges.

A szakmához tanulásban akadályozott személyek esetében a „Kőműves” speciális adaptált szakképesítés kapcsolható.

Ha kőművesként szeretnél dolgozni, és jó szakember kívánsz lenni a munkádban, fontos az alábbi tantárgyak megfelelő ismerete:

  • technika, életvitel és gyakorlat – a munkához szükséges kézügyesség és gyakorlatiasság miatt;
  • testnevelés – a fizikai erőnlétet biztosítja;
  • környezetismeret – pl. az alapanyagok és kötőanyagok ismerete érdekében.

Képzési Útvonal

Mennyi keres átlagosan egy Kőműves?

Minimum 118 000 Ft - Maximum 149 000 Ft

A kőműves országos havi bruttó átlagkeresete 143.000 Ft, ami a szakember életkorától és szakmai tapasztalatától függően 118.000-149.000 Ft között mozoghat.

Mennyire könnyű elhelyezkedni?

A jó minőségű, megbízható munkát végző szakemberekre az építőiparban is nagy szükség van. A 2008 után bekövetkezett építőipari megrendelések visszaesését követően már enyhe mértékben látszanak a fellendülés jelei. Amennyiben a jelenlegi gazdasági tendenciák, mutatók tartják magukat, az építőipari munkák iránti kereslet ismét emelkedésnek indulhat, ami természetesen a kőművesek iránti igény növekedését is jelenti. 

Milyen lehetőségeid lesznek ezzel a foglalkozással? Milyen karrierút áll előtted?

Ha kezedben tartod a kőműves és hidegburkoló szakképesítést bizonyító oklevelet, felkeresheted a lakhelyed közelében működő építőipari vállalkozásokat. Ezek kisebb-nagyobb cégek, vagy egyszerűen egy építőipari brigád, amely összeállt egy adott munka elvégzésére.

Itt lehetsz betonozó, épületfalazó vagy kéményépítő kőműves, gépi vakoló. Ha van benned kellő szépérzék, megpróbálkozhatsz a díszítő kőművesi munkával is.

Ha a végzettség birtokában szeretnél továbbtanulni, lehetőséged van a Műemléki helyreállító (OKJ 35 582 05) szakképesítés-ráépülés megszerzésére.

Rokon foglalkozások

Ehhez a foglalkozáshoz hasonló, azonos érdeklődési területhez tartozó, egyéb foglalkozások:

Érdekességek

Hallottál már a habarcsról?

A malter, vagy más néven habarcs az a „ragasztó”, ami a téglákat összetartja. Már a görög és a római kőművesek is mésszel készült maltert használtak a téglák és a kövek egymáshoz kötésére, az épületek, lakóházak stabilitásának biztosítására. A meszet a már akkor is ősinek számító módszerrel égették. A mészoltásnál az égetett mész kalcium-hidroxiddá alakul, miközben jelentős hő fejlődik. Az oltott mészhez homokot kevernek, ez a malter.

Tudod-e, hogyan alakult ki a tégla?

A kiszárított agyagtéglát már i. e. 10.000 évvel ismerték. A sajtolt téglát később, Mezopotámiában kezdték el alkalmazni, a legjelentősebb mégis az égetett tégla megjelenése volt kb. 5000 évvel ezelőtt. Az égetett tégla ellenállóbb, ami lehetővé tette tartós szerkezetek megépítését. A római kori építészet legnagyobb alkotásai, például a Colosseum Rómában is téglából készültek. A 13. század során a világ minden tájára eljutott már a tégla, mint építőanyag, azonban a 17. századig kellett arra várni, hogy a gyártási költség annyira lecsökkenjen, hogy a szegényebb rétegek számára is elérhetővé váljon a technológia.

Szerinted mi a téglabélyegzés, a téglajegy?

A téglákat már az ókori római katonai csapatok is ellátták ismertető jeggyel, ami többnyire a nevük rövidített változata volt. A 19. század második felétől a téglagyárak márkajelként kezdték használni a téglajegyet, a téglákra általában a saját monogramjukat nyomták. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején, Budapesten is nagyon sok bélyeges téglát égettek. Mária Terézia a monogramja használatát engedélyezte a budai Vár építkezéseihez használt téglákon. Ez rendkívüli kiváltságnak számított, mert az Ő kezdőbetűivel még Bécsben sem készült tégla. Egy-egy ilyen ép állapotban megmaradt darab ma már komoly értéket képvisel.

Hallottál-e már a szabadkőművességről?

A szabadkőművesség, a középkorban kezdett terjedni világszerte. A szabadkőművesség a felvilágosodás hagyományait követte, hitt a vallás, a politikai nézetek és a szellem szabadságában. Egyes források szerint a középkorban az üldözött „szabad gondolkodókat” szívesen fogadták maguk közé a kőműves céhek, védettséget biztosítva számukra. A szabadkőművesség alapvető jelképe a kőműves derékszög (szögmérő) szárai felé helyezett körző.

Tudod-e, hogy mikor és mennyi ideig épült a budapesti Szent István Bazilika?

A cél érdekében 1810-ben indított gyűjtés 1851-ben vezetett eredményre: ekkor indult meg az építkezés Hild József tervei alapján. A munkálatokat is ő felügyelte, egészen 1868-as haláláig. Az 1869-es balesetet (beomlott a kupola) követően, Ybl Miklós által átdolgozott tervek alapján, az ő felügyelete alatt épült tovább. A befejezést azonban ő sem érhette meg. A Szent István Bazilikát 1905-ben szentelték fel.

Munkaadók mondták

Tájékozódási lehetőségek

Ha szeretnél még többet megtudni a szakmáról:

  • http://magyarepitoiparkiado.hu - Magyar Építőipar Kiadó lapja.
  • Szerényi I., SzerényiA., Gazsó: Kőműves szakmai ismeretek I. SzegaBooks Kiadó. 2005.
  • Martin: Épület-szerkezettan. Dialóg Campus Kiadó. 2004.

 

Honlapok, melyek segítenek neked a pályaválasztásban:

  • www.palyaorientacio.munka.hu – a Nemzeti Pályaorientációs Portál honlapja: pálya-, szakmaválasztást segítő kérdőívekkel, keresőkkel, foglalkozás-bemutató anyagokkal
  • www.nive.hu – itt megtalálható a hatályos Országos Képzési Jegyzék és a szakképzésekhez tartozó Szakmai és Vizsgakövetelmények listája
  • www.felvi.hu – az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapja: információ a felsőoktatási szakokról, intézményekről
  • www.eniskolam.hu
  • www.szakmavilag.hu
  • www.mileszel.hu

Kiadványok, melyek segítenek neked a pályaválasztásban:

  • 200 x szép szakma (MFPI 2010, letölthető kiadvány: http://www.fovpi.hu/palyavalasztas/kiadvanyok/200xszep_szakma)
  • Felsőoktatási felvételi tájékoztató (Oktatási Minisztérium, Országos Felvételi Iroda) - évente megjelenő kiadvány
  • Felvi Tájoló (Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht.) - évente megjelenő kiadvány: felsőoktatási szakok bemutatása, pályaválasztási tesztek, tanácsok, felsőoktatási rangsorok)

Mi jelenti a kihívást a munkában?

József – a brigád Józsi bácsija – a sokat megélt kőműves mondja: Sokat változott ez a szakma, mióta kőművesként dolgozom. Az alapanyagok többnyire maradtak, csak az adalékok, a mérőeszközök, meg a gépek változtak sokat, megkönnyítették a munkát. De azért mindig akad olyan helyzet, ami komoly fejtörést okozhat egy régi motorosnak is. Na, de a legfontosabb: olyan épületet felhúzni, amely ötven év múlva is állni fog, úgy vakolni, hogy az ne kívánkozzon le a helyéről, egyszóval minőségi munkát végezni, amiben a megrendelőnek is öröme telik, na de nekem is!