Tartsd velünk az irányt!

Famegmunkáló

Milyen érdeklődési irányokkal kell rendelkezned?

Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a foglalkozás?

Hogyan dolgozik?

Hol végzi a munkáját?

Milyen munkaidőben dolgozik?

Milyen nehézségek adódhatnak a munkavégzés során?

Milyen képzésben kell részt venned, ha ezt a pályát választod?

Képzési Útvonal

Mennyi keres átlagosan egy Famegmunkáló?

Minimum 0 Ft - Maximum 0 Ft

Mennyire könnyű elhelyezkedni?

Milyen lehetőségeid lesznek ezzel a foglalkozással? Milyen karrierút áll előtted?

Rokon foglalkozások

Ehhez a foglalkozáshoz hasonló, azonos érdeklődési területhez tartozó, egyéb foglalkozások:

Érdekességek

A fafaragás története

A fafaragás, vagyis a fa megmunkálása már az ősember idejében elkezdődött. A vadászó életmódnál szüksége volt olyan szerszámokra, amelyek segítenek az állat elejtésében – erre pedig egy talált fadarab önmagában ritkán volt alkalmas. Faágból, gyökérdarabból ütőbunkót, kőbaltát, később íjat, nyílvesszőt készített. A bot hozzádörzsölése egy szikladarabhoz -simítás végett-, a mai forgácsolás műveletének felelt meg (csiszolás). A dárda hegyéhez pedig faragnia kellett (kézi forgácsolás). Számára a legkönnyebben alakítható szilárd anyag a fa, a csont és a szaru volt. Az ék feltalálását követően már képes volt farönköt hosszában elhasítani, akár több darabra is. A hasítékokból könnyebben készíthetett faszerkezeteket. Az alkatrészeket növényi szálakból sodort kötéllel kötözte egymáshoz (fakötések). A kötéseket bevert faszegekkel erősítette. A famegmunkáló műveletek száma egyre bővült. A bronzkori, majd vaskori szerszámok már összetettebb munkákhoz is alkalmasak voltak. A lakóközösségek egy-egy képzetlen, de ügyes kezű tagja bonyolultabb faszerkezetek létrehozásában is jeleskedhetett. Az ókori városokban elkezdődött a szakmatanítás.

A népi díszítő faragás kialakulásában rendkívül nagy szerep jutott a pásztoroknak, akik sokszor unalmukban farigcsáltak, és egyre szebb, értékesebb munkák kerültek ki a kezük alól. Botjaikon a kezdeti rovott jeleket, majd a vonalas növényi, ember és állat ábrázolásokat lassan felváltotta a valósághű ábrázolásra való törekvés. Ahogyan bővült szerszámkészletük, úgy színesedett faragótechnikájuk is.

A kedvet kapó falusi fafaragók, művészkedők még a 20. század elején is kézi erővel és kézi szerszámokkal fűrészeltek, gyalultak, fúrtak, pedig akkor már létezett korszerű faipari kézi gép és nagygép park. A korábbi évszázadokban a faragó-pásztorok és falusi specialisták egy-egy szebb munkája már árucsere alapként szolgált. Később egyes alkotók már rendszeresen gyártották és eladták a keresettebb termékeket. A faragás a háziipar részévé vált.

Az 1950-es években megalakult Háziipari Szövetség, a Népi Iparművészeti Tanács által egyes alkotók népművész kitüntető címet kaptak. Az iparszerűen értékesítésre termelők közül már néhányan büszkélkedhettek a népi iparművész címmel. Az alkotói munka legfelsőbb fokú elismerése a népművészet mestere cím lett.

Tájékozódási lehetőségek