Tartsd velünk az irányt!

Kalapos, kesztyűs

Milyen érdeklődési irányokkal kell rendelkezned?

Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a foglalkozás?

Hogyan dolgozik?

Hol végzi a munkáját?

Milyen munkaidőben dolgozik?

Milyen nehézségek adódhatnak a munkavégzés során?

Milyen képzésben kell részt venned, ha ezt a pályát választod?

Képzési Útvonal

Mennyi keres átlagosan egy Kalapos, kesztyűs?

Minimum 0 Ft - Maximum 0 Ft

Mennyire könnyű elhelyezkedni?

Milyen lehetőségeid lesznek ezzel a foglalkozással? Milyen karrierút áll előtted?

Rokon foglalkozások

Ehhez a foglalkozáshoz hasonló, azonos érdeklődési területhez tartozó, egyéb foglalkozások:

Érdekességek

Kalapillemtan

Egy kalap viselése hajdanában igen fontos viselkedési és illemtani ismereteket kívánt meg tulajdonosától. Még ma is használjuk azokat a kifejezéseket, hogy „le a kalappal”, vagy „megemelem a kalapomat valaki előtt”. Mindezek egykor nem csak jelképes frázisok voltak. Még az sem volt mindegy, hogyan emelte meg kalapját a gazdája. A szabályok szerint mozgás közben, a felénk közeledő alany előtt 3 méterrel kellett megemelni a kalapot, diszkréten megdőlve a megtisztelt személy irányába. A 3 méteres távolságot valószínűleg azért ajánlották, hogy véletlenül nehogy orrba vágjuk a megtisztelt személyt. Az ilyen elegáns kalapemelés akkor is ajánlatos volt, ha valakinek a szívességét szerettük volna megköszönni.

Az sem volt mindegy, hogy kalappal a fejünkön hogyan mentünk be a lakásba vagy a szobába. Tudniillik, a század eleji illemtan utasításai szerint, a kalapot már a szoba vagy a lakás előtt le kellett venni, még mielőtt az ajtót kinyitották volna. Ez már nagyobb odafigyelést igénylő művelet volt, hiszen egyik kézben a kalap, a másikkal az ajtót kellett kinyitni és becsukni, mégpedig oly módon, hogy ne fordítsunk hátat a szobában lévőknek.

A kesztyű és a párbaj

A párbajt, a párviadalt a történelmi kutatók az ember eredetétől származtatják. A párbajozás történetének egyik fontos eleme a „fair play” kialakulása, ami egyenesen elvezet a Párbajkódexek megalkotásáig, amely körültekintően szabályozott mindent, a párbajokra történő kihívástól, a végső aktusig, a párbaj lezárását jelentő jegyzőkönyvek megírásáig. A kihívás módja is történelmileg változott, attól függően, hogy a bajvívás milyen célokért jött létre. A kihívó, mintegy a szándékai komolyságának alátámasztása érdekében zálogot helyezett el a bíró előtt, rendszerint ez a kesztyűje volt. Ha a vádolt fél ezt elvette, elfogadta a bajvívásra való kihívást, ezek után a bíró kijelölte a viadal helyszínét és idejét. Magyarországon a bajvívásnak állandó helyszínei voltak. A vívótér sorompókkal, növényekkel, palánkkal körülvett térség volt, általában ellipszis alakú.

A 19. század vége az egyes közéleti megfogalmazások szerint, a „párbajmániások” kora. Clair Vilmos író és párbaj szakértő véleménye jól tükrözi a kialakult helyzetet: ”nincsen még egy nemzet a világon, ahol annyi becsületbeli ügyet intéznének el lovagias úton, mint éppen nálunk Magyarországon!” A magyar törvényhozás 1878-ban foglalkozik először a párbajjal és csapnak össze az érvek arról, hogy kerüljön-e be a büntető törvénykönyvbe. 1908-ban Európa szerte párbajellenes ligák alakulnak, az első nemzetközi kongresszusukat június 4-én, Budapesten tartják. Itt nyitják meg a párbajellenes ligák nemzetközi irodáját is. Jelentős lépésnek számított az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetésének 1917-ben hozott parancsa, amelyben eltiltotta a tisztjeit a párbajozástól. Véglegesen 1923-ban tiltják be törvényileg a párbajozást Magyarországon.

Hölgyek és kalapok

Görög terrakottafigurák tanúsítják, hogy már a boiotiai hölgyek is viseltek a nap ellen védő szalmakalapot, tholiát, mégpedig a fejüket is betakaró nagykendő, a himation tetején. Az etruszk asszonyságok csúcsos kalapkát, tutulust hordtak, a római matrónák azonban csak a himationhoz hasonló nagykendőjüket, a pallát húzták fejükre. A középkorban a férjes asszony fejfedője a fejkendő vagy főkötő volt. A 15. században ez aztán gigantikus méreteket öltött. Lady Beatrice Arundel 1439-ből való szobrán már ott látható a cornette: egyszerű, koronás főkötő, amelyből jobbra-balra egy-egy félméteres szarv döfődik a levegőbe. Ezt követte az 1450-es években a hennin, a méteres cukorsüveg a hölgyek fején, amelyről fátyol hullott alá. Állítólag Magyarföldről terjedt el, s eredetileg a kun asszonyok jellemző viselete volt.

A 16. század húszas éveiben a német hölgyek igen csinos, széles karimájú, piros kalapot hordanak, fehér tollal. A 18. században aztán beütött a kalapőrület, amelyek többnyire egybeforrtak a feltornyozott, hajporos frizurával. 1778-ban a legdivatosabb kalap hadihajó alakú volt. Három árboccal, vitorlákkal, és néhány csinos apró ágyúval díszítve. Amikor 1783-ban a Montgolfier testvérek léghajója a levegőbe emelkedett, pár nap múlva a hölgyek fején ott lebegett a léghajó mása, a Montgolfier-kalap.

Az angol ladyk arcát ugyanebben az időben egyszerű, de ízléses kalapok árnyékolták be.

Az azóta váltakozó sok ezer formát és díszítést nehéz lenne követni, a divattervezők nem ismertek lehetetlent.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

A kesztyű használatának múltja

A finom kesztyű egykor a kiváltságosok előjoga volt, az előkelőségek még a 17–18. században is – az elegancia hangsúlyozására – sokszor nem is a kézre húzva, csak kézben tartva viselték. A rangot kifejező, ám vékony kesztyű felett a karmantyú, vagy muff melegítette a kezet. Ezeket tömlőre nyúzott kisállatok, például vidra bőréből is készítettek.

A közemberek kezére védőruhaként kellett a kesztyű. A középkorban a ruhák kézfejnél is hosszabb ujjai védtek a hideg ellen, olykor bokáig is érő ujjakkal. A 15. században még Európa-szerte használatos hosszú és később már rövidebbre is szabott ruhaujjakat a kézfej felett még leppentővel, kutyafüllel vagy széles toldással látták el. Ezeket lehajtva a hideg ellen védelmet nyújtottak, visszahajtva pedig széles kézelőt képeztek. A bokáig érő szűk ujjak Európa keleti szélén, az oszmán-török felső kaftánokon és a moszkvai orosz köntösökön a 17. századig használatban voltak.

Bizonyos munkákhoz kimondottan védőkesztyűre volt szükség, amelyek egyujjas és kétujjas változatait a szántóvető parasztok, pásztorok és ötujjasan a korábbi századokban a halászok is használták. A 16–17. században az angol háztartásokban cselédbér tételei voltak a kesztyűk, amelyek között vastag anyagból szabott és kötött kesztyűk is voltak. Megfelelőik a 17–18. század fordulóján hazai mesterek termékei között is megtalálhatók.

Ezeknél sokkal gyakoribbak, közkedveltebbek voltak a bőrkesztyűk. Hazai kesztyűseink az európai elit igényeit is kielégítő, legfinomabb bőrökből és legújabb technikákkal készült termékeinek vásárlói nem közembereink soraiból kerültek ki. A cselédek, parasztemberek, katonák, kevésbé tehetős közemberek rókaláb- és ködmön-, azaz báránybőrből varrt kesztyűt hordtak. Volt közöttük egyujjas, ill. hüvelykujjas kesztyű és ötujjú, azaz ujjas is. Ekkoriban már a kötött érmelegítő sem ment ritkaságszámba: az ujjak tövéig ért, és a kézelő alá tűrve rögzítették a csuklóra.

A szűcs készítette bőr- vagy az idővel házilag is kötött kesztyűk mindvégig alantasabbak maradtak kesztyűsöktől vásárolható társaiknál.

Mit árul el a tenyerünk?

A tenyérjóslás már a rómaiak és görögök kultúrájában is fontos szerepet töltött be, és manapság is sokan veszik komolyan. A modern tenyérjóslás története a római és indiai jövendőmondásig vezethető vissza, de a jelenkor tenyérjósai az ősi hagyományos módszereket pszichológiával, gyógyítással és más jóslási formákkal is keverik. Az ősi mesterség fejlődése az i.e. 3. évszázad derekán indult meg.

Az életvonalat sokan felismerik tenyerükön. A tenyérjóslásnál a fő értékelés mindig a négy fővonalon alapszik: életvonal, fejvonal, szívvonal és sorsvonal. A tenyéren található dombok. A Vénusz-domb és a Jupiter-domb. A sikeres elemzéshez fejlett belső érzékekre, empatikus készségre és éleslátásra van szükség. A tenyér vonalai és dombjai más és más jelentéssel rendelkeznek relatív méretük, minőségük, erősségük és metszéspontjaik alapján. A tenyérelemzés képet ad az egyén jelleméről és fontosabb életeseményeiről, számot ad a múltról és a jövőről is, mivel minden sorsfordító esemény megjelenik a vonalakban

Életvonal: a hüvelykujj és mutatóujj között kezdődik és lefut a hüvelykujj körül a csuklóízületig. A hosszú és szakadás nélküli vonal - hosszú életet, komolyabb betegségek nélküli éveket jelez.

Fejvonal: a hüvelykujj és a mutatóujj gyökerénél kezdődik, vagy az életvonal mellett, vele halad. Rajta van a szívvonal, ez alatt az életvonal.

Szívvonal: kisujj alatt kezdődik, ellentétben az életvonallal és kb. a mutató és a középső ujj között ér véget. Párhuzamosan fut a fejvonallal. A hosszú szép szívvonal gyengéd, segítő emberre utal.

Sorsvonal: a kézízülettől a kéz közepén keresztül a Szaturnusz dombig felfelé ível. A sorsvonalat az elemzők, mint a nehézségek vonalát ismerik, ami akadályozott szerencsét jelent. Csak nagyon ritkán egyenes és jól kivehető ez a vonal.

Tájékozódási lehetőségek