Tartsd velünk az irányt!

Kórházi ápolónő

Mit kell tudni a kórházi ápolónőről?

A kórházi ápolónőnek nagy szerepe van az egészségügyi ellátásban: kórházak különböző osztályain végzi az ott fekvő betegek ápolását és gondozását. A fizikai gondoskodáson kívül, feladata a betegek lelki támogatása is. Folyamatos megfigyelés alatt tartja a pácienseket, vizsgálatokat végez el rajtuk, szükség esetén életmentést végez. Ebben a szakmában az elhelyezkedés az állami és a magán egészségügyi ellátórendszerben egyaránt alkalmazottként lehetséges.

Ez a foglalkozás neked való lehet, ha…

…érdekel az egészségügy világa, a betegápolás, és ha olyan tevékenységet szeretnél végezni, amellyel másokat segíthetsz. Ha szívesen találkozol másokkal, hallgatod meg problémáikat, majd ezek alapján segítesz ezek megoldásában, jól fogod magad érezni ebben a munkában. Ebben a szakmában kiemelkedően fontos, hogy megfelelő elfogadással állj másokhoz és problémáikhoz, bizalmat ébressz bennünk, hogy majd megnyugtatóan tudj beszélgetni a betegekkel és családjukkal egyaránt.

Ha ezt a foglalkozást választod, akkor…

…le kell érettségizned egy gimnáziumban vagy – egészségügyi – szakközépiskolában, majd a gyakorló ápolónő szakképesítést kell megszerezned.

Milyen érdeklődési irányokkal kell rendelkezned?

  • Közösségi
  • Megvalósító

Kórházi ápolóként a legfontosabb, hogy szívesen végezz olyan tevékenységet, amely mások számára hasznos és segítő jellegű, és ehhez örömmel hallgatod meg problémáikat, ajánlasz arra megoldást vagy akár oldod meg te magad – például töltesz neki innivalót. Fontos ugyanakkor, hogy minden szabályt, amit az egészségügy előír, betartsál, hiszen ezzel is biztosítod a betegek gyógyulását. Ez jelentheti többek között a reggel 7-kor történő lázmérést, de akár a mindig steril eszközök használatát. Éppen ezért fontos, hogy szabálykövető légy.

Kórházi ápolóként milyen tulajdonságokra van szükséged?

Kórházi ápolóként munkád akkor lesz sikeres, ha az általad felügyelt osztályon fekvő betegek meggyógyulnak, és az ott töltött idejük alatt a lehető legjobb ellátást kapják. Ehhez gyakran kell másokkal együttműködnöd. A következő képességekre és készségekre van szükséged a munkához:

  • Empátia, hogy munkád során minden beteggel együttérzően viselkedhess;
  • Kommunikációs képesség, hogy a betegekkel és munkatársaiddal egyformán jó kapcsolatot alakíthass ki;
  • Felelősségtudat, hogy a betegeket érintő minden felmerülő kérdésben körültekintően járhass el;
  • Kitartás, hogy a gyakran több műszakos, éjszakai munkavégzés se jelentsen problémát;
  • Tolerencia, hogy minden beteget állapotának megfelelően tudj kezelni, légy elfogadó, hogy segíthess problémáik megoldásában;
  • Figyelem, hogy a betegeket érintő minden problémára az azt megillető figyelmet fordíthasd.

 

Ezek mellett szükséged lehet a jó erőnlétre is, hogy a fizikai igénybevétellel járó feladatokat is problémamentesen láthasd el.

Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a foglalkozás?

A kórházi ápoló munkája végzése során a betegek vizsgálata és a különböző beavatkozások elvégzése megkívánja bizonyos egészségügyi tényezők meglétét, mint például:

  • ép végtagok – hogy az alapvető vizsgálatokat és beavatkozásokat elvégezhesse;
  • ép látás – hogy a betegek egyetlen tünete se kerülhesse el a figyelmét;
  • jó hallás és érthető beszéd – hogy a páciensekkel és családtagjaikkal egyaránt eredményesen egyeztethessen, szót értsen;
  • egészséges bőrfelület – a fertőző betegségek terjedésének megelőzéséhez.
Mi jellemző a kórházi ápolónő munkájára?
Személyközpontú (100%)
(100 - 0)
Tárgyias (0%)
Kültéri helyszínen (0%)
(0 - 100)
Beltéri helyszínen (100%)
Végrehajtó (80%)
(80 - 20)
Irányító (20%)

Mit csinál a kórházi ápolónő?

A kórházi ápolónőnek széleskörű szakmai ismeretekkel kell rendelkeznie, hiszen több különböző területen is helyt kell állnia, úgy a betegek ápolásában, mint az orvosoknak történő segítségnyújtásban. Folyamatosan támogatja lelkileg a beteget és családját.  Folyamatosan tájékoztatja őket a betegség alakulását illetően. Az ápoló tevékenysége hatalmas felelősséggel jár, mert munkája során mindvégig betegekkel dolgozik, és felel az egészségük javulásáért. A következő feladatokat, tevékenységeket végzi:

  • Segíti az orvosok munkáját. Segédkezik a beavatkozásoknál és vizsgálatoknál, közben figyeli a beteg állapotát, szükség esetén méréseket végez.
  • Előkészíti a vizsgálatokat és műtéteket. Fertőtleníti a műszereket, és behatóan ismeri a vizsgálati anyagokat, például az érzéstelenítőt.
  • Segíti a betegeket mindennapi teendőikben. Az arra rászorulóknak segít az étkezésben, a testápolásban és a mozgásban.
  • Kapcsolatot tart a beteg hozzátartozóival. Tájékoztatja őket a beteg állapotáról, az elvégzett beavatkozásokról. Eközben természetesen maximálisan szem előtt tartja az etikai és titoktartási kötelezettségeit.
  • Pontosan ismeri és betartja a higiéniai előírásokat. Szükség esetén ezekre felhívja munkatársai figyelmét is.
  • Adminisztrációs feladatokat végez. Dokumentálja a betegfelvételt – áthelyezést és elbocsátást –, vezeti a kezelési lapokat, lázlapokat és egyéb iratokat.

Hogyan dolgozik?

Eszközök és anyagok

A kórházi ápolónak munkája során számtalan eszköz működését kell ismernie, hiszen betegmegfigyelési, -vizsgálati, -ápolási és -dokumentációs feladatokat egyaránt el kell látnia. Ahhoz, hogy a különböző terápiákat és adott esetben életmentő technikákat sikerrel végezhesse, többek között a következő eszközökre van szüksége:

  • vérnyomásmérő;
  • fecskendők;
  • EKG-készülék;
  • defibrillátor – újraélesztő készülék;
  • számítógép.

 

Mindezek mellett a betegek gondozásához kötszereket és gyógyszereket használ fel, elsősorban fájdalomcsillapítókat. Dokumentációs feladataihoz tollat és papírt, valamint számítógépet használ, a betegek családtagjaival pedig telefonon keresztül is tarthatja a kapcsolatot.

Kivel találkozik munkája során?

A kórházi ápoló munkája során elsősorban a kórházak különböző osztályain fekvő betegeivel találkozik. Tájékoztatja őket az állapotukban beállt változásokról, várható kilátásaikról ugyanúgy, ahogy teszi ezt családtagjaikkal is. Szakmai felettesei az orvosok és a főnővér. Tőlük kapja az utasításokat, amelyeket minden esetben nagy körültekintéssel tart be. További munkatársai lehetnek:

  • gyógyszerészek;
  • dietetikusok;
  • pszichológusok;
  • egyéb kórházi dolgozók – nővérek, konyhai dolgozók.

Hol végzi a munkáját?

A kórházi ápoló munkája a betegek ápolása és gondozása minden esetben higiénikus, szinte teljesen steril körülményeket kíván. Elsősorban kórházak különböző osztályain dolgoznak, hiszen a kórházban fekvő betegek állapota megkívánja az ápolást. Emellett jellemző még a különféle rendelőintézetekben való munkavégzés is, itt főleg az orvosok munkájának támogatása a feladatuk.

Milyen munkaidőben dolgozik?

A kórházi ápoló az ügyeleti beosztások miatt munkáját jellemzően váltakozó – hol nappalis, hol éjszakás – munkarendben végzi, amely összesen heti 40 munkaórát tesz ki. Mivel minden kórházban van éjszakai ügyelet, így az éjszakai munkavégzés gyakori ebben a szakmában. Feladatait a hét bármely napján, ünnepnapoktól és napszakoktól függetlenül elláthatja, akár napi több mint 8 órában is, hiszen a betegek folyamatos gondoskodást igényelnek.

Milyen nehézségek adódhatnak a munkavégzés során?

A kórházi ápolónőt többféle veszélyforrás fenyegetheti munkavégzés közben:

  • a betegekkel való személyes kapcsolattartás fertőzésveszéllyel járhat;
  • mivel munkája nagy részében gyógyszerekkel dolgozik, ezért sokféle vegyi anyag káros hatásának is ki van téve;
  • a nagyon rossz vagy kilátástalan helyzetben lévő betegekkel való találkozás komoly érzelmi megterhelést jelenthet.

 

Gyakran nem jut elég idő a megfelelő mennyiségű pihenésre, ezért a kórházi ápolónő számára nagyon fontos a kellő odafigyelés és körültekintés a balesetek elkerüléséhez.

A kórházi ápolónői szakmában közepesen nehéz fizikai igénybevétellel járhat a betegek vizsgálata, kezelése és segítése, csakúgy, mint a cipekedéssel, betegek mozgatásával járó feladatok. Megterhelheti a hátat és a gerincoszlopot, gyakran kell feladatai végzése közben hosszabb ideig állva vagy ülve maradnia. Mindez, és a rendszeres éjszakai munkavégzés jó állóképességet kíván. Szellemi igénybevételt jelenthet a munkavégzés során a betegek és családtagjaik lelki támogatása. Érzelmi megterheléssel járhat a rossz felépülési kilátásokkal rendelkezők ápolása, valamint a váltakozó munkaidő-beosztáshoz való alkalmazkodás. Nagyon fontos a megfelelő mennyiségű pihenés ebben a munkakörben.

Milyen képzésben kell részt venned, ha ezt a pályát választod?

Szakképesítés neve és OKJ száma: Gyakorló ápoló (52 723 01)

Ha ebben a munkakörben szeretnél dolgozni, a Gyakorló ápoló szakképesítést kell megszerezned. Ehhez először le kell érettségizned egy gimnáziumban vagy egészségügyi szakközépiskolában. A Gyakorló ápoló szakképesítés megszerzése egészségügyi szakközépiskola után 1 év alatt, gimnáziumban vagy más ágazatban szerzett érettségi után 2 év alatt szerezhető meg.

A szakmához hallás- és értelmi sérültek számára „Ápolási asszisztens” SNI adaptált szakképesítés kapcsolható.

Ahhoz, hogy a Kórházi ápolónő szakmában szükséges összes alaptudást megszerezhesd, a következő tantárgyak adnak hasznos ismeretalapot:

  • biológia-egészségtan – hiszen alaposan ismerned kell az emberi test működését;
  • kémia – a gyógyszerek élettani hatásainak ismeretéhez;
  • természetismeret – pl. a gyógyhatású készítmények megértéséhez.

Képzési Útvonal

Mennyi keres átlagosan egy Kórházi ápolónő?

Minimum 160 000 Ft - Maximum 200 000 Ft

A Kórházi ápolónő havi átlagkeresete bruttó 192.000 Ft, amely 160.000 és 200.000 Ft között mozoghat, az országos átlagot tekintve. Mivel a kórházi ápolónő közalkalmazott, így keresete aszerint változik, hogy hány éves, és mennyi ideje dolgozik a szakmában.

Mennyire könnyű elhelyezkedni?

Magyarországon hiány mutatkozik az egészségügyben foglalkoztatott munkaerő terén, így ebből kiindulva a szakmában elhelyezkedni kívánók kilátásai bíztatóak, az állami és a magánszektorban egyaránt. Az egészségügyi ellátórendszer várható erősödése miatt előreláthatóan egyre több ápolóra lesz szükség országszerte.

Milyen lehetőségeid lesznek ezzel a foglalkozással? Milyen karrierút áll előtted?

A Kórházi ápolónő képesítést megszerzők számára a betölthető munkakörök elsősorban a szakterületekben és a végzett feladatokban különbözhetnek. Ezzel a képesítéssel nem csak kórházakban, hanem magán egészségügyi intézményekben vagy akár magánvállalkozóként is dolgozhat. A betölthető munkakörök többek között a következők:

  • Betegápoló;
  • Egészségügyi ápolónő;
  • Foglalkozás-egészségügyi ápoló;
  • Geriátriai szakápoló;
  • Klinikai szakápoló;
  • Onkológiai szakápoló.

Rokon foglalkozások

Ehhez a foglalkozáshoz hasonló, azonos érdeklődési területhez tartozó, egyéb foglalkozások:

Érdekességek

Mit gondolsz, milyen „titkokat” őrizhet egy ápolónő?

Bár az ápolók nem írnak fel gyógyszert és nem forgatnak szikét a műtőben, mégis ők töltik a legtöbb időt a betegekkel, így ismerniük kell bizonyos praktikákat, amellyel a betegek és a saját dolgukat is megkönnyítik. Sok helyzetben a beteg nyugtalankodása többet árt, mint használ, ezért a páciens nyugalmának megóvása érdekében az ápoló nem közli a beteggel, hogy mennyire rossz a helyzete. Ismernek olyan kevéssé ismert fogásokat, amelyekkel a páciensek fájdalmait enyhíthetik, ilyen például a kötés bevizezése leszedés előtt – így nem fáj annyira.

Szerinted miben különbözik egy kórházi ágy a hagyományos ágyaktól?

A kórházi ágyaknak nagyon sok olyan funkciót kell ellátniuk, ami megkönnyíti a betegek ápolását és felépülését. Léteznek elektromos, hidraulikus és mechanikus betegágyak is, ám alapvető tulajdonságaikban megegyeznek. A kórházi ágyak levehető ágyvégekkel és korlátokkal vannak ellátva, kapaszkodókkal és infúziótartókkal rendelkeznek. Állítható a magasságuk, valamint emelhető háttámlával és lábrésszel vannak felszerelve, a betegellátás megkönnyítésének érdekében.

Ismered az injekció történetét?

Az angol William Harvey vérkeringésről szóló tudományos munkássága vetette meg az injekciós terápia elvi alapjait. Az első intravénás injekciókat a 17. században alkalmazták. Jelentős áttörést hozott az injekciók biztonságos előállításában, hogy Scheele 1782-ben leírta a ma is használt gőzsterilizálási eljárást. Ez a fejlődés tette lehetővé a mai infúziós terápiák létrejöttét. Sidney Ringer angol farmakológus fedezte fel, hogy a testnedvekkel azonos anyagokat tartalmazó tápoldat segítségével életben lehet tartani szerveket a testen kívül is, és ezzel megteremtette a mai modern infúziós eljárások alapját.

Tudod-e, ki volt Kossuth Zsuzsanna?

Kossuth Lajos legkisebb húga, Kossuth Zsuzsanna is hatalmas szerepet játszott a ’48-’49-es szabadságharcban. A harcok kirobbanása után azonnal bátyja mellé állt, aki 1849. április 16-án kinevezte országos főápolónővé. Nemcsak a magyar szabadságharc sérültjeinek ápolását szervezte, de ő maga is ápolt, kötözte a sebesülteket. Megszervezte az Önkéntes Ápolónői Kart. A szabadságharc bukása után családjával együtt emigrációba kényszerült, 37 évesen, New Yorkban hunyt el, tüdőbetegség következtében.

Mit gondolsz, hogy változott a kórházak funkciója az évszázadok során?

A korai kórházak még csak a betegek ápolását szolgálták, és hajléktalanoknak nyújtottak menedéket. Azonban bizonyos tényezők olyan irányba vitték el a kórházakat, hogy a társadalmi szerepük bővült. A kórházak fejlődésének köszönhetően a lakosság elkezdte felismerni a jó egészség fontosságát és a preventív egészségügyi ellátás jelentőségét. A kórházak fejlődésének szükségét például a járványok és a háborúk követelték meg, az orvosi és biológiai tudományokkal egyszerre fejlődtek.

Munkaadók mondták

Tájékozódási lehetőségek

Ha szeretnél még többet megtudni a szakmáról:

  • www.meszk.hu– a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara hivatalos honlapja
  • Buga: Beteg a háznál. Medicina Könyvkiadó. 1959.
  • Milliken, Campbell: Mindennapos betegápolás. Országos Orvostudományi Információs Intézet és Könyvtár. 1991.

 

Honlapok, melyek segítenek neked a pályaválasztásban:

  • www.palyaorientacio.munka.hu– a Nemzeti Pályaorientációs Portál honlapja: pálya-, szakmaválasztást segítő kérdőívekkel, keresőkkel, foglalkozásbemutató anyagokkal
  • www.nive.hu– itt megtalálható a hatályos Országos Képzési Jegyzék és a szakképzésekhez tartozó Szakmai és Vizsgakövetelmények listája
  • www.felvi.hu– az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapja: információ a felsőoktatási szakokról, intézményekről
  • www.eniskolam.hu
  • www.szakmavilag.hu
  • www.mileszel.hu

 

Kiadványok, melyek segítenek neked a pályaválasztásban:

  • 200 x szép szakma (MFPI 2010, letölthető kiadvány: http://www.fovpi.hu/palyavalasztas/kiadvanyok/200xszep_szakma)
  • Felsőoktatási felvételi tájékoztató (Oktatási Minisztérium, Országos Felvételi Iroda) - évente megjelenő kiadvány
  • Felvi Tájoló (Educacio Társadalmi Szolgáltató Kht.) - évente megjelenő kiadvány: felsőoktatási szakok bemutatása, pályaválasztási tesztek, tanácsok, felsőoktatási rangsorok 

 

Mi jelenti a kihívást a munkában?

„Sokan mondják, hogy az ápolói munka az egyik legnehezebb, de egyben leggyönyörűbb foglalkozás is. Én ezzel teljes mértékben egyetértek, mert egyszerre jelent örömet és testi-lelki fáradtságot is embereken segíteni. Tagadhatatlanul bizonyos kihívások elé állít ez a fajta munka, gyakran kell napi több mint 8 órát dolgoznom, és az ügyeleti beosztások miatt hetente többször dolgozom éjjel is. Persze, a családom ezt már megszokta, de emiatt az otthoni feladatok ellátását is mindig jól meg kell szervezni, ne maradjon senki sem éhes, mindenkinek legyen tiszta zoknija… De minden nehézségért kárpótol a betegek szeretete és megbecsülése és a hozzátartozók hálája.” – mondja munkájáról Lívia, kórházi ápolónő.