Tartsd velünk az irányt!

Önkormányzati képviselő

Mit kell tudni az önkormányzati képviselőről?

Azokat önkormányzati képviselőket, akik befolyással voltak egy település sorsára, a helyi rendeletek alkotására hosszú évszázadok óta tisztelet övezte. Az önkormányzati képviselő nem foglalkozás vagy szakma, hanem megbízatás, amely 5 éves időtartamra szól. A megválasztott önkormányzati képviselők egy része nem főfoglalkozású politikus, viszont tevékenységüket a köz, a településük érdekében végzik. Az önkormányzati képviselők feladataikat az önkormányzati képviselő testületi üléseken látják el.

Ez a foglalkozás neked való lehet, ha…

… szívesen dolgozol a közösségért, akár munkaidődön túl is. Szeretsz az emberek között lenni, meghallgatni gondjaikat, és segíteni nekik. Élvezni fogod ezt a munkát, ha jól tudsz csapatban dolgozni, hiszen az önkormányzati munka során sok emberrel kell majd egyeztetned annak érdekében, hogy a helyi lakosoknak minél jobb körülményeket tudj biztosítani. Neked való a feladat, ha érdekel a törvénykezés, jól eligazodsz komolyabb szabályok, leírások között, és tudsz felelős döntéseket hozni. E készségekre akkor lesz szükséged, amikor egy helyi rendelet vitájában a választóidat képviselve kell szavaznod például arról, hogy a meglévő pénz a játszótér felújítására, vagy az utak karbantartására kerüljön kifizetésre.

Ha ezt a foglalkozást választod, akkor…

… nem szükséges külön végzettséget szerezned, de az Önkormányzati Választási Törvény (2010. évi L. törvény az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról) előírásainak meg kell felelned, valamint az ötévente esedékes Önkormányzati választásokon kell képviselői mandátumot – azaz képviselői jogosultságot – szerezned.  

Milyen érdeklődési irányokkal kell rendelkezned?

  • Irányító
  • Megvalósító
  • Közösségi

Az önkormányzati képviselő megbízatás akkor való neked, ha szívesen végzel olyan feladatokat, melyek során mindig van megoldandó feladat, új kihívás. Szeretsz ilyen helyzetekben szervezni, embereket cselekvésre ösztönözni – és ha szükséges, kisebb kockázatot is vállalni. Előnyös, ha fontosnak tartod, hogy jól meghatározott keretek között, pontos szabályok alapján végezhesd munkádat, mert például a törvényi szabályozásnak mindig meg kell majd felelned. Ha biztonságot jelent számodra, hogy tisztában lehetsz teendőiddel és pontosan tudod, mit várnak el tőled, jó lehetőséget fogsz találni ebben a munkában. Ha szívesen teszel a közösségért, szeretsz csapatban, társaságban, munkacsoportban dolgozni, emberekkel beszélgetni, helyzetük megoldásáért tenni, segíteni, nagy örömödet fogod lelni ebben a megbízatásban.

Önkormányzati képviselőként milyen tulajdonságokra van szükséged?

Ahhoz, hogy munkádat önkormányzati képviselőként szakszerűen végezd, a következő készségekre, képességekre támaszkodhatsz:

  •        Felelősségtudat, hiszen az önkormányzati döntések és az önkormányzati munka sok ember életére van hatással, így fontos, hogy felelősségteljes képviselőként tudj dönteni a közösség egészét érintő kérdésekben.
  •        Önállóság, mert az önkormányzatban választóidat képviselve önálló döntéseket kell majd hoznod.
  •        Szövegértés, mivel munkád során gyakran fogsz törvényeket, előterjesztéseket olvasni, értelmezni. Ezeket mindig az önkormányzati ülés előtt fogod kézhez kapni, és akkor lesz lehetőséged azokat tanulmányozni.
  •        Csapatmunka, hogy az önkormányzatban a különböző szemléletű képviselőkkel is tudj együtt dolgozni, közös, kompromisszumos megoldásokat kidolgozni a helyi érdekek elérése céljából.
  •        Tolerancia, mert mind a választókkal, mind a többi önkormányzati képviselővel előfordulhatnak problémás helyzetek, amelyekhez megfelelő türelemmel, megértéssel kell fordulnod.
  •        Kommunikációs képesség, hogy a választókkal és a többi képviselővel megfelelően tudj kommunikálni és kapcsolatot tartani.
Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a foglalkozás?

Az önkormányzati képviselő munkájának elvégzéséhez az alábbi követelményeknek kell megfelelni:

  •        ép, erős csontozat, izomzat – a gyakori álló és ülőmunka miatt;
  •        ép végtagok – a számítógépes munkához;
  •        jó látás, térlátás, ép hallás – a választókkal való kommunikációhoz;
  •        fokozott figyelem – a testületi üléseken való koncentrációhoz.

Mozgás-, látás- és hallássérülés esetén is lehetővé válhat a munkafeladatok egy részének elvégzése.

Mi jellemző az önkormányzati képviselő munkájára?
Csoportos (30%)
(30 - 70)
Önálló (70%)
Kültéri helyszínen (0%)
(0 - 100)
Beltéri helyszínen (100%)
Gyakorlatias (40%)
(40 - 60)
Gondolatokra irányuló (60%)

Mit csinál az önkormányzati képviselő?

Az önkormányzati képviselő munkája főként a helyi önkormányzati feladatok ellátásából áll. Ez magában foglalja a helyi önkormányzati képviselő testületi üléseken való részvételt, az ott tárgyalt különböző témakörökben való jártasságot, a döntéshozatalban való részvételt, valamint a polgárokkal való kapcsolattartást. Mindezek során többek között az alábbi tevékenységekért felelős.

  •        Részt vesz az önkormányzat munkájában. A helyi önkormányzati szinten hozott rendeletek vitájában és megalkotásában aktívan szerepet vállal, a vita és a rendeletalkotás folyamatában képviseli az őt megbízó állampolgárok érdekeit illetve álláspontját.
  •        Képviseli a választókörzetében lakó polgárokat a helyi önkormányzatban. A választókörzetében lakó polgárok véleményét, kéréseit, problémafelvetéseit továbbítja a helyi önkormányzat megfelelő fórumára, és ott képviseli az érdekeiket.
  •        Fogadja a választópolgárokat. Havi, vagy akár heti rendszerességgel fogadóórát tart, ahol meghallgatja a választópolgárok véleményét, ötleteit, megoldandó problémáit, illetve ezekkel kapcsolatban felvilágosítást ad.
  •        Közérdekű kérdések megoldásában segíti a helyi közösségeket. A helyi közösségi kezdeményezéseket segíti, valamint támogatja az önkormányzattal való kapcsolattartást és érdekérvényesítést.
  •        Bizottsági munkákat lát el. Részt vesz az önkormányzat különböző szakbizottságainak ülésén, és annak munkáját támogatja.
  •        Rendezvényeken, fórumokon szerepel. Részt vesz és kérdésekre válaszol a különböző helyi rendezvényeken és lakossági fórumokon.

Hogyan dolgozik?

Eszközök és anyagok

A magas színvonalú munkavégzés érdekében az önkormányzati képviselő sokféle eszközt, berendezést használ:

  •        autó és tömegközlekedés – választópolgárokhoz való eljutáshoz, illetve a rendezvényeken való megjelenéshez;
  •        irodai eszközök – papír, toll, telefon, mobil távközlési eszközök, telefax, az irodai munkavégzéshez;
  •        számítógép a megfelelő programokkal – a kapcsolattartáshoz, a tervezetek, előterjesztések megírásához, átolvasásához, a törvények kereséséhez, más témájú tájékozódáshoz, adatbázisok kereséséhez, használatához;
  •       egyéb technikai eszközök, pl. mikrofon, hangfal – egy-egy lakossági fórumon való kommunikációhoz.

Kivel találkozik munkája során?

Az önkormányzati képviselő a munkavégzése során elsősorban a következőkkel kerül kapcsolatba:

  •        választópolgárokkal;
  •        önkormányzati képviselőkkel;
  •        pártok képviselőivel;
  •        polgármesterrel;
  •        jegyzővel;
  •        az önkormányzat munkatársaival.

 

Hol végzi a munkáját?

Az önkormányzati képviselő munkahelye a képviselőtestület üléseinek helyszíne, ami többnyire a polgármesteri hivatal valamelyik irodája vagy tárgyalója. Ezen kívül az önkormányzati képviselő munkájából adódóan jelen lehet szabadtéri és zárt térben tartott rendezvényeken, illetve az is előfordul – különösen a kisebb létszámú településeken – hogy a választópolgárokat saját otthonukban keresi fel.

Milyen munkaidőben dolgozik?

Az önkormányzati képviselő munkaideje a képviselő-testület üléseinek gyakoriságától függ, amelyeken kötelező a megjelenés. Az önkormányzati képviselő munkaideje attól is függ, hogy nagyobb vagy kisebb önkormányzatban végzi tevékenységét. A nagyobb települések önkormányzatában több, a kisebbeknél kevesebb feladattal jár a képviselő munkája. A képviselői munka azonban jellemzően munkaidőn túli tevékenységként végezhető, mivel az állampolgárok ilyenkor érnek rá, így a fogadóórák, személyes találkozók megtartására jellemzően ilyenkor van mód.

Milyen nehézségek adódhatnak a munkavégzés során?

Az önkormányzati képviselő számára a környezeti ártalmak elsősorban a munka sajátosságaiból erednek:

  •        a sok utazás gyakran balesetveszéllyel járhat;
  •        a számítógépes monitor előtt végzett munka miatt előfordulhat látásromlás;
  •        a külső helyszíneken a por és az időjárási tényezők jelenthetnek veszélyt az egészségére;
  •        az elhúzódó önkormányzati testületi ülések során a gerinc és a vázrendszer fokozott ártalomnak van kitéve az ülőmunkából kifolyólag;
  •        a gyakori személyes kontaktus miatt fokozott fertőzésveszélynek van kitéve.

Az önkormányzati képviselő álló vagy ülő testhelyzetben végez szellemi munkát. A szellemi, érzelmi megterhelés okai lehetnek a határidők és jogszabályok betartása miatt fellépő stressz, mely a képviselő-testületi ülések vitasorozatain is megjelenik, valamint a munkához tartozó adminisztráció folyamatos követése, elkészítése okozta feszültség. Nehézséget jelenthet továbbá az általa képviselt lakossági csoport tagjai által megfogalmazott, olykor egymástól markánsan eltérő igények összefésülése, egységes célok meghatározása és képviselete. A fáradtság következményeként kiégés jelei mutatkozhatnak.

Ennek elkerülésére fontos a megfelelő stressz-kezelő technikák elsajátítása, melyekkel eredményesen csökkenthető, illetve kivédhető a pszichikai kifáradás.

Milyen képzésben kell részt venned, ha ezt a pályát választod?

Információ: Nem szükséges hozzá képzés

A munkakör betöltéséhez nem szükséges képzést elvégezni.

Ahhoz, hogy önkormányzati képviselőként dolgozhass, az Önkormányzati Választási Törvény (2010. évi L. törvény az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról) előírásainak kell megfelelni, valamint az ötévente esedékes Önkormányzati választásokon kell képviselői mandátumot szerezni. Az egyes elvégzendő tevékenységek jellege, gyakorisága a legtöbb esetben lokálisan szabályozott, így a helyben bevett gyakorlatok, szokások elsajátítása szükséges a feladatok elvégzése érdekében.

Az önkormányzati képviselő munka ugyan képzettséget nem igényel, de a munka elvégzéséhez hasznos az alábbi tantárgyakban való jártasság:

  •        történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek – mert az állami berendezkedés ismerete nagyon fontos;
  •        társadalmi-, állampolgári- és gazdasági ismeretek – ahol a törvények és gazdasági törvényszerűségek ismerete kerül megalapozásra;
  •        kommunikáció- magyar nyelv és irodalom – a választókkal és a képviselőtestületben történő kapcsolattartás és felszólalások miatt;
  •        környezetismeret – a helyi jellegzetes környezeti tényezők ismerete miatt.

 

Képzési Útvonal

Mennyi keres átlagosan egy Önkormányzati képviselő?

Minimum 0 Ft - Maximum 0 Ft

Az önkormányzati képviselők javadalmazását az Önkormányzati Törvény határozza meg (2010. évi L. törvény az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról), rendszerint nem főállásban végzik tevékenységüket, előfordul, hogy egyes kisebb önkormányzatoknál társadalmi munkában tevékenykednek, más, nagyobb önkormányzatoknál pedig a helyi rendeletek által előírt javadalmazást kapják.

Mennyire könnyű elhelyezkedni?

Az önkormányzati képviselői rendszer közelmúltbeli átalakítása ellenére a szakemberek iránt folyamatos a kereslet, hiszen minden településen szükség van a lakosság, az ott élők közösségének képviseletére, közös ügyeik, céljaik sikerre vitelére. A pozíció elnyeréséért az ötévente megtartásra kerülő önkormányzati választásokon (2010. évi L. törvény az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról) a törvényi követelmények betartásával indulhatnak a jelöltek. Az önkormányzati képviselői megbízás ennek megfelelően öt évre szól, és nem jelent főállású tevékenységet.

Milyen lehetőségeid lesznek ezzel a foglalkozással? Milyen karrierút áll előtted?

Az önkormányzati képviselői munka számos más, a közigazgatásban végzett munkában való elhelyezkedést segítheti. Ilyenek például:

  •        Helyi önkormányzat vezetője;
  •        Polgármester;
  •        Jegyző.

Fenti munkakörök betöltéséhez feltétel az önkormányzati munkában való jártasságon kívül a megfelelő szakirányú felsőfokú végzettség is.

Rokon foglalkozások

Ehhez a foglalkozáshoz hasonló, azonos érdeklődési területhez tartozó, egyéb foglalkozások:

Érdekességek

Mit gondolsz, hány helyi önkormányzat van Magyarországon?

Természetesen az egyes települések önkormányzatai a képviselt lakosság lélekszámától függően eltérő létszámú képviselő testülettel működnek. Ez számtalan település esetében a minimális két főt jelenti, míg például Debrecenben a testület létszáma 34 fő. Minden település jogosult önálló érdekképviseletre, így hazánkban annyi helyi önkormányzat található, ahány település, tehát közel 3200.

Szerinted hányan laknak Magyarország legkisebb lakónépességű, önálló önkormányzattal rendelkező településén?

Iborfia község Zala megyében, a Zalaegerszegi járásban található. A község első írásos említése 1237-ben történt, Yborfa formában. 1773-ban már Iborfiaként emlegetik a községet, mely nevét vélhetően az Ibor férfinévből kapta. Nemesi kiváltságokkal 1848-ig rendelkezett a település. 1941-ben lakták a legtöbben a falut, ekkor 173 fő volt a lélekszám. 22 ház épült a faluban, 1995-ben megépült a faluháza, ahol az önkormányzati hivatal is működik. A legkisebb lakónépességű, önálló önkormányzattal rendelkező település címet a 2012-es adatok alapján nyerte el a település, amikor is már csak 9 fő lakott a faluban.

Tudtad, hogy hazánkban két típusú helyi önkormányzatot különböztetünk meg?

Hazánk területi tagozódását az Alaptörvény határozza meg. Ehhez igazodva, hazánkban két típusú helyi önkormányzatot különböztetünk meg: a települési és a megyei (területi) önkormányzatot. Míg előbbiek a helyi önkormányzatot jelentik, az utóbbi, a megyei önkormányzat területi tagozódása alapján területi, önkormányzáshoz való joga alapján helyi önkormányzatnak számít. Ezen önkormányzatok szintjei között nincs alá- és fölérendeltségi viszony: egymás érdekeit szem előtt tartva, együttműködve dolgoznak és tiszteletben tartják egymás autonómiáját is.

Hallottál már a nemzetiségi önkormányzati képviselőkről?

Magyarországon nemzetiségi önkormányzati képviselők választását is lehetővé teszi a választási törvény. Települési nemzetiségi önkormányzati választást ott lehet kitűzni, ahol a legutolsó népszámlálás alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat. Ez a 13 nemzetiség a következő: bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és ukrán.

Munkaadók mondták

Tájékozódási lehetőségek

Ha szeretnél még többet megtudni a szakmáról:

  •        www.valasztas.hu – Nemzeti Választási Iroda honlapja
  •        www.onkormanyzat.lap.hu – Önkormányzati portál
  •        Kara: Amit a hazai Önkormányzati rendszerről tudni kell. Etk RT. 2007.

 

Honlapok, melyek segítenek neked a pályaválasztásban:

  • www.palyaorientacio.munka.hu – a Nemzeti Pályaorientációs Portál honlapja: pálya-, szakmaválasztást segítő kérdőívekkel, keresőkkel, foglalkozás-bemutató anyagokkal
  •       www.nive.hu – itt megtalálható a hatályos Országos Képzési Jegyzék és a szakképzésekhez tartozó Szakmai és Vizsgakövetelmények listája
  •       www.felvi.hu – az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapja: információ a felsőoktatási szakokról, intézményekről
  • www.eniskolam.hu
  • www.szakmavilag.hu
  •         www.mileszel.hu

 

Kiadványok, melyek segítenek neked a pályaválasztásban:

  • 200 x szép szakma (MFPI 2010, letölthető kiadvány: http://www.fovpi.hu/palyavalasztas/kiadvanyok/200xszep_szakma)
  • Felsőoktatási felvételi tájékoztató (Oktatási Minisztérium, Országos Felvételi Iroda) - Évente megjelenő kiadvány
  • Felvi Tájoló (Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht.) - Évente megjelenő kiadvány: felsőoktatási szakok bemutatása, pályaválasztási tesztek, tanácsok, felsőoktatási rangsorok

 

Mi jelenti a kihívást a munkában?

Gábor, egy budapesti kerület fiatal önkormányzati képviselője így nyilatkozott munkájáról: „Szeretem a helyet ahol élek, és fontosnak tartom, hogy az Önkormányzatban képviseljem a kerület fiataljait. Nagyon sokat kellett tanulnom a helyi önkormányzati működésről, amikor képviselő lettem, de nem bántam meg, hogy erre vállalkoztam. Hiszem, hogy az elmúlt évek alatt sok olyan döntésben volt befolyással a véleményem a képviselőtársakra, mely döntések minden kerületi fiatal számára kedvező helyzetet teremtenek. Számomra ez azért fontos, mert születésem óta itt élek, és azt látom, hogy a kerület „öregszik”. Azért is lettem képviselő, hogy munkámmal itt tartsam a fiatalokat, mert szerintem nagyon fontos, hogy a kerületünk újra és újra megújuljon. És ez a legjobb módja annak, hogy ezért érdemben is tegyek.”