Tartsd velünk az irányt!

Szerződéses katona

Mit kell tudni a szerződéses katonáról?

A szerződéses katonák azok a közkatonák, tisztesek, altisztek és tisztek, akik a katonai szolgálatot határozott idejű szerződésben vállalták. Alkalmasságuknak és végzettségüknek megfelelő munkát végeznek a Magyar Honvédség kötelékében, mint például a gépkocsi-vezetői vagy tűzszerészi szolgálat. Mivel a katona a harctéren egész népéért harcol, az ő érdeküket képviseli, ezért ez a legfelelősségteljesebb foglalkozások közé tartozik.

Ez a foglalkozás neked való lehet, ha…

…érdekel a honvédelem és a harcászat, el tudod képzelni magadat a Magyar Honvédség kötelékében dolgozni, például Magyarország biztonságának garantálása érdekében. Munkád minden pillanatában felelősségteljesen kell dolgoznod, úgy egyedül, mind csapatban. A munka sikerességéhez hozzájárul majd, ha könnyen el tudsz rendezni konfliktusokat, akár egy-egy nehezebb helyzetben is. A fizikai erőnléted, a kitartásod és a hosszan tartó figyelmed abban segít majd, hogy a rád bízott feladatokat kiválóan tudd teljesíteni.

Ha ezt a foglalkozást választod, akkor…

…először el kell végezned az általános iskola 8 osztályát, majd el kell kezdened egy középiskolát. Ha betöltötted a 18. életévedet, az Általános katonai alapkiképzést kell teljesítened a Magyar Honvédség kötelékein belül.

Milyen érdeklődési irányokkal kell rendelkezned?

  • Megvalósító
  • Irányító

Szerződéses katonaként akkor fogod magad jól érezni a munka során, ha gyakorlatias vagy, és szereted az olyan feladatokat, amelyeket jól bevált logikus megoldások alapján végezhetsz. Ugyanilyen fontos lesz, hogy könnyűszerrel betartsd a határidőket és előírásokat, amelyek a Honvédség esetében érkezhetnek majd vezetődtől vagy például a honvédelmi eszközök használatából. További előnyt jelenthet az, ha nem okoz számodra problémát a kockázatvállalás, miközben mások munkáját szervezve változatos feladatokat oldasz meg oly módon, hogy könnyen átlátod a helyzeteket, önállóan fel tudod mérni és meg tudod fogalmazni hatáskörödön belüli feladataidat, tennivalóidat.

Szerződéses katonaként milyen tulajdonságokra van szükséged?

Szerződéses katonaként változatos feladataid végzése során gyakran fokozott fizikai terheléssel és komoly egészségügyi kockázatokkal kell szembenézned. Ahhoz, hogy a munkád során felmerülő minden feladatodat problémamentesen és nagy hatásfokkal láthasd el, a következő képességeknek, készségeknek érdemes birtokában lenned:

  • Felelősségtudat, hiszen egy harci szituációban folyamatos lélekjelenléteddel kell majd jelen lenned;
  • Kitartás, mert ennek segítségével könnyebben alkalmazkodhatsz majd az akár napi 24 órás szolgálathoz;
  • Csapatmunka, hiszen feladataid legnagyobb részét társaiddal együttműködve fogod megoldani;
  • Figyelem, hiszen munkád fokozott koncentrációt igényel majd;
  • Fizikai erőnlét, hogy a testi erőt igénylő feladataidat is maradéktalanul elláthasd majd.

Mindezek mellett előnyös lehet, ha rendelkezel műszaki kompetenciával, amely a különböző eszközök és berendezések használata során jelenthet komoly segítséget. A jó konfliktuskezelő, stressztűrő képesség abban segíthet, hogy akár éles helyzetekben is meg tudd hozni a lehető legjobb döntést.

Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a foglalkozás?

A szerződéses katona munkája komoly fizikai igénybevétellel jár, amelynek során fokozott a balesetek előfordulásának lehetősége. Ezek elkerüléséhez, és a feladatok problémamentes és szakszerű elvégzéséhez a következő egészségügyi követelményeknek kell megfelelnie:

  • jó állóképesség – hogy a gyakran több mint napi 8 órás szolgálati idejét teljesíteni tudja;
  • jó látás – hogy az éles szituációkban semmi se kerülhesse el figyelmét;
  • jó hallás – feletteseivel és szakaszának tagjaival való eredményes kommunikációhoz;
  • ép mozgásrendszer – a fizikai igénybevétellel járó feladatok végzéséhez.
Mi jellemző a szerződéses katona munkájára?
Csoportos (50%)
(50 - 50)
Önálló (50%)
Kültéri helyszínen (40%)
(40 - 60)
Beltéri helyszínen (60%)
Végrehajtó (5%)
(5 - 95)
Irányító (95%)

Mit csinál a szerződéses katona?

A szerződéses katona harcászati alaptevékenységeket és ágazati szaktevékenységeket is végezhet a hadsereg kötelékében, azonban a szaktevékenységek végzéséhez elengedhetetlen a megfelelő típusú és szintű előképzettség. Mivel a Magyar Honvédség kötelékében való megfeleléshez elengedhetetlen a katonai alapkiképzés elvégzése, ezért ennek megfelelően a jelentkezőnek már a kiképzés megkezdését megelőzően rendelkeznie kell a megfelelő fizikai állóképességgel. Ezt követően a következő tevékenységeket végezheti:

  • Szükség esetén ellátja hazánk fegyveres védelmét az esetleges külső támadásokkal szemben.
  • Alkalmazza a szolgálati szabályzatban meghatározottakat. Továbbá be kell tartania az alaki szabályzat rá vonatkozó előírásait is.
  • Ellátja minden felmerülő szolgálati feladatát. Szükség esetén ezt akár a nap 24 óráján keresztül is teheti.
  • A napirend által meghatározott feladatait és tevékenységeit végzi. Ennek során rendkívül komolyan kell vennie a határidők betartását.
  • Munka-, tűz- és környezetvédelmi feladatokat lát el. Katasztrófahelyzetben az adott problémával való megbirkózásban is kulcsszerepet vállal.
  • Terepgyakorlatokon vesz részt. Lőgyakorlatokat és mozgásokat hajt végre, egyénileg és kötelékben egyaránt.
  • Folyamatosan tartja magát a katonai jog és etika szabályaihoz. Ezek megsértése esetén komoly szankciókra számíthat, akár hadbíróság elé is kerülhet.
  • Rendszeresen edzi magát, valamint új ismereteket sajátít el. Ennek segítségével lehetséges szakmai előrelépése és munkájának eredményes végzése.
  • Jelentéseket készít. Elvégzett feladatait dokumentálja, és az így elkészült anyagokat továbbítja feljebbvalói felé.

Hogyan dolgozik?

Eszközök és anyagok

A szerződéses katona jellemzően szabadtéren végez gyakorlati munkát, így az ehhez szükséges eszközök a következők lehetnek:

  • golyóálló mellény és sisak;
  • katonai egyenruha;
  • lőfegyverek;
  • haditechnikai eszközök;
  • rádiótelefon;
  • harcjárművek.

Mindezek mellett a lőfegyverek mellett természetesen lőszereket is használ a szerződéses katona, mind gyakorlati, mind pedig éles szituációkban. Mindezek mellett papírt, tollat,valamint számítástechnikai eszközöket használhat adminisztrációs feladatainak végzése során.

Kivel találkozik munkája során?

A szerződéses katona közvetlen feletteseivel kerül kapcsolatba elsősorban munkája során, hiszen a katonai szervekre jellemző módon a feljebbvalói parancsainak követése elengedhetetlen. Leggyakrabban szakaszának tagjaival találkozik, akikkel közösen végzi feladatait. Rajtuk kívül a következőkkel kerülhet kapcsolatba:

  • katasztrófavédelmi szakemberekkel;
  • a rendőrség állományában dolgozókkal;
  • egészségügyi alkalmazottakkal;
  • a civil lakosság tagjaival.

Hol végzi a munkáját?

A szerződéses katona feladatait belső és külső térben egyaránt végezheti, hiszen szerteágazó tevékenységei különböző helyeket kívánhatnak a munkavégzéshez. Amikor feladatai nem kívánnak mást, leggyakrabban a laktanyában tartózkodik. Itt kapja meg az alapkiképzést is, amelynek keretében megismerkedik azzal az alapvető tudásanyaggal, amelyet egész pályája során használnia kell. Gyakorlatok során a terepen tartózkodik, ahol például lőgyakorlatokon vesz részt, vagy elsajátítja a harcászati járművek és eszközök kezelésének módjait. Szükséghelyzetben a felettesei által meghatározott helyen tartózkodik, és gondoskodik a számára kijelölt feladat maradéktalan végrehajtásáról.

Milyen munkaidőben dolgozik?

A szerződéses katona munkaideje váltakozó munkarend szerint zajlik, jellemzően heti 40 órában. A készenléti egységek tagjainál ennél több is lehet a heti munkaidő, ám ez semmilyen esetben nem haladhatja meg a heti 54 órát. Szolgálati idejét a hét bármely napján, hétvégéktől és ünnepnapoktól függetlenül, az előre elkészített beosztásnak megfelelően köteles elvégezni. Ebben a munkakörben az éjszakai munkavégzés is mindennapos lehet.

Milyen nehézségek adódhatnak a munkavégzés során?

A szerződéses katonát munkája során számos baleseti lehetőség és egészségügyi ártalom fenyegeti, amelyek elsősorban a váltakozó időjárási körülmények között végzett fizikai munka eredményeként alakulhatnak ki: gyakran kell órákon keresztül ülve vagy állva maradnia, amely komoly megterhelést jelenthet a hát és a gerincoszlop számára. Emellett ez a fajta munka fokozott baleseti veszélyforrásokat is rejt magában, amelyek a következő helyzetek során jelenthetnek fenyegetést:

  • éleslövészetek;
  • missziós szolgálatok;
  • harcászati gyakorlatok.

Mindezek miatt fontos, hogy a munkavégzés során a katona fokozott figyelmet fordítson a munka- és balesetvédelmi előírások betartására, hogy így elkerülhesse az esetleges egészségügyi ártalmakat és baleseteket.

A szerződéses katona munkaideje legnagyobb részében közepesen nehéz vagy nehéz fizikai munkát végez. Fizikai nehézséget a sokszor váltakozó helyszíneken és időjárási körülmények között végzett, tartós ülő vagy álló testtartást igénylő munka, amely komoly megterhelést jelenthet a hát és a gerincoszlop számára. A harcászati feladatok jelentős részének elvégzése komoly fizikai igénybevételt igényel, amely megterhelő lehet a végtagok számára. Érzelmi, szellemi igénybevétellel járhat az éles szituációkban való helytállás, a 24 órás szolgálatteljesítés és a harctéren tapasztalható tragikus helyzetek feldolgozása.

Mindezek miatt ebben a szakmában különösen fontos, hogy amikor nincs szolgálatban, a szerződéses katona elegendő időt fordítson a testi és lelki felfrissülésre egyaránt.

Milyen képzésben kell részt venned, ha ezt a pályát választod?

Képzés neve: Általános katonai alapkiképzés

A munkakör betöltéséhez először is el kell végezned az általános iskola 8 osztályát, majd el kell kezdened egy középiskolát. Ha betöltötted a 18. életévedet, az Általános katonai alapkiképzést kell teljesítened a Magyar Honvédség kötelékein belül, amelynek hossza 14 hét. Mindezek mellett egészségügyi – és egyéb alkalmassági vizsgálatokon is szükséges megfelelned.

Ahhoz, hogy a szerződéses katonai munkához szükséges összes háttértudást megszerezhesd, a következő tantárgyakban célszerű eredményesnek lenned:

  • történelem, társadalmi és állampolgársági ismeretek – a feladatok hátterének megértéséhez;
  • testnevelés és sport – a komoly fizikai igénybevétellel való megbirkózáshoz;
  • környezetismeret – a nyílt terepen való problémamentes eligazodáshoz.

Mindezek mellett hasznos lehet még egy idegen nyelv ismerete is, hiszen katonaként kerülhetsz olyan helyzetbe – például a NATO missziók során –, ahol külföldiekkel kell megérttetned magad.

Képzési Útvonal

Mennyi keres átlagosan egy Szerződéses katona?

Minimum 125 000 Ft - Maximum 180 000 Ft

Magyarországon a szerződéses katonaként dolgozók havi átlagos kereste bruttó 170.000 Ft, amely az életkortól, katonai tapasztalattól és rendfokozattól függően 125.000 és 180.000 Ft között mozoghat. További befolyásoló tényező lehet a nyelvvizsgapótlék.

Mennyire könnyű elhelyezkedni?

A szerződéses katonaként az alapkiképzést elvégzetteknek várhatóan nem jelent majd problémát a munkába állás, hiszen a Magyar Honvédség minden végzett honvéd számára elhelyezkedési lehetőséget biztosít. Alapvetően közkatonaként lehetséges munkába állni, azonban a kiemelkedő teljesítmény nyújtásával lehetőség van a magasabb rendfokozatok elérésére is. A Magyar Honvédségnél való elhelyezkedés számos egyéb juttatással is jár, mint például az ingyenes lakhatás vagy a kiemelkedő színvonalú egészségügyi ellátás.

Milyen lehetőségeid lesznek ezzel a foglalkozással? Milyen karrierút áll előtted?

A szerződéses katonaként végzetteknek elsősorban a Magyar Honvédség kötelékében való elhelyezkedésre van lehetőségük, ahol képességeiknek és szakmai tudásuknak megfelelően osztják be őket a különböző feladatok elvégzésére. Itt lehetőségük nyílik önmaguk további fejlesztésére, és ezzel együtt a ranglétrán való feljebblépésre is. Legjellemzőbben a Honvéd munkakörben van lehetőségük elhelyezkedni, azonban ezen belül többek közt a következő munkaköröket tölthetik be:

  • Lövész;
  • Gépkocsivezető;
  • Harcjármű-vezető;
  • Tűzszerész;
  • Szerelő.

Rokon foglalkozások

Ehhez a foglalkozáshoz hasonló, azonos érdeklődési területhez tartozó, egyéb foglalkozások:

Érdekességek

Szerinted milyen alapon oszthatók csoportokra a lőfegyverek?

A 2004. XXIV. törvény alapján lőfegyvernek minősül minden olyan fegyver, amely 7,5 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiával képes szilárd lövedéket kilőni. Feloszthatjuk őket hideg és meleg lőfegyverekre, ahol a hideg az olyan fegyvereket jelöli, amelyek hőhatás előidézése és kémiai reakció nélkül lövik ki lövedéküket. A meleg, vagy más néven tűzfegyverek az égés vagy robbanás során létrejövő gáz segítségével fejtik ki hatásukat.

Tudod-e, mit jelent a „blitzkrieg”?

A blitzkrieg egy német szó, szó szerinti jelentése „villámháború”. A II. világháborúban a német Wehrmacht által indított hadműveletek stratégiáját jelölte. A taktika lényege az, hogy az ellenségnek még véletlenül sem hagyva időt a védelmi állások kiépítésére, nagy sebességgel rohanják le a csapatokat, akik így az „űzés” során szétforgácsolódnak. Ezzel a stratégiával győzték le 6 hét alatt a német erők Franciaországot.

Mit tudsz a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásáról?

1999-től a NATO minden egyes szárazföldi békefenntartó akciójában részt vesz a Magyar Honvédség. Ennek keretein belül magyar katonák állomásoztak Afganisztánban, majd később Irakban is, ahol békefenntartó feladatokat láttak el. Az éppen ott tartózkodó magyar katonák előtt nem kisebb cél, mint a béke és nyugalom hosszú távú biztosítása lebeg ezekben a problémás helyzetben lévő országokban.

Ismered a honvédségek kialakulásának történetét?

Először a XIX. sz. elején, a Porosz Királyságban jött létre a honvédség intézménye. Miután az országot Napóleon legyőzte, Poroszország csak korlátozott számú haderőt tarthatott fenn. Ám ennek kijátszására a poroszok megkezdték a védköteles ifjúság kiképzését, majd a béke idejére való hazaengedését. Így azonban, amikor a Porosz Királyságban be kellett vonulni, 3-4-szer akkora hadsereggel rendelkeztek, mint azt ellenfeleik becsülték volna.

Tájékozódási lehetőségek

Ha szeretnél még többet megtudni a szakmáról:

  • www.honvedelem.hu
  • Baczoni, Bánffyné, Balla: A nagy háború 1914-1918 – Kézzelfogható hadtörténelem. Zrínyi Kiadó. 2014.
  • Clausewitz: A háborúról. Zrínyi Kiadó.

 

Honlapok, melyek segítenek neked a pályaválasztásban:

  • www.palyaorientacio.munka.hu – a Nemzeti Pályaorientációs Portál honlapja: pálya-, szakmaválasztást segítő kérdőívekkel, keresőkkel, foglalkozásbemutató anyagokkal
  • www.nive.hu – itt megtalálható a hatályos Országos Képzési Jegyzék és a szakképzésekhez tartozó Szakmai és Vizsgakövetelmények listája
  • www.felvi.hu- az országos Felsőoktatási Információs Közponz honlapja
  • www.eniskolam.hu
  • www.szakmavilag.hu
  • www.mileszel.hu

 

Kiadványok, melyek segítenek neked a pályaválasztásban:

  • 200 x szép szakma (MFPI 2010, letölthető kiadvány: http://www.fovpi.hu/palyavalasztas/kiadvanyok/200xszep_szakma)
  • Felsőoktatási felvételi tájékoztató (Oktatási Minisztérium, Országos Felvételi Iroda) - évente megjelenő kiadvány
  • Felvi Tájoló (Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht.) - évente megjelenő kiadvány: felsőoktatási szakok bemutatása, pályaválasztási tesztek, tanácsok, felsőoktatási rangsorok

 

Mi jelenti a kihívást a munkában?

„Mindig harcosat játszottam, azt mesélték a szüleim. De csak amióta itt dolgozom, azóta érzem át a nehézségeit a munkának. Először is nagyon ott kell lenni fizikailag a katonaélethez, mert a feladatok legnagyobb részében használnunk kell a testi erőnket. Másrészt a gyakorlatok során kiderült, hogy az éles szituációkban való helytállás közel sem olyan egyszerű, mint a filmekben, itt tényleg mindennek tétje van. Összességében azt tudom mondani, hogy aki nem érzi magát teljesen elhivatottnak, az inkább válasszon magának más szakmát, mert ezt csak maximális odaadással lehet csinálni.” – mondja Csaba, szerződéses katona.