Tartsd velünk az irányt!

Artista

Foglalkozás rövid bemutatása

Az artista testi erejét, hajlékonyságát, ügyességét használja fel arra, hogy a cirkuszba, varietébe, színházba érkező közönséget különleges műsorral szórakoztassa. Az artista tevékenységét művészi szinten végzi, amely igen nehéz feladat, így a folyamatos gyakorlással, teste karbantartásával, a műsorszám csiszolásával nap, mint nap foglalkoznia kell. Artisták dolgozhatnak hazai vagy külföldi cirkuszokban, varieté műsorokban, színházakban, de akár vándorelőadásokon is.

Ez a foglalkozás neked való lehet, ha…

…érdekel a cirkusz világa, el tudod képzelni, hogy hetente többször fellépj a cirkuszi porondon, ezzel sok gyereket és felnőttet szórakoztass. Ehhez persze szükséges lesz, hogy valamilyen különleges fizikai tulajdonsággal, erővel, hajlékonysággal vagy egyéb képességgel rendelkezz. A figyelemfelkeltő, egyéni mutatványokhoz elengedhetetlen lesz a jó a térbeli gondolkodás és az, hogy a gyakorlás alatt épp úgy, mint az előadások alatt kitartóan, nagy odafigyeléssel végezd a mutatványt. Mivel egy cirkuszi produkció részeként fogsz fellépni, jó, ha más artistákkal is könnyen együtt tudsz majd működni, könnyen megtalálod a hangot velük, azaz csapatjátékos vagy.

Ha ezt a foglalkozást választod, akkor…

…az általános iskola elvégzését követően egy gimnáziumban vagy szakközépiskolában sikeresen le kell érettségizned, majd az artistaképző iskolába kell jelentkezned. Párhuzamos oktatás esetén az artistaképzőbe már az általános iskola befejezett 4. évfolyama után is lehet jelentkezni.