Tartsd velünk az irányt!

Optometrista

Foglalkozás rövid bemutatása

Az optometrista szakember önállóan végez általános szemészeti szűrővizsgálatokat. Megvizsgálja a hozzá forduló beteg éleslátását, valamint ha szükséges, látszerészeti segédeszközt – szemüveget, kontaktlencsét – ír fel számára a leginkább megfelelő látásélesség elérésére érdekében. Feladata, hogy a különböző szembetegségekre is fényt derítsen. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a hozzáforduló betegek időben szakorvosi ellátásban részesülhessenek.

Ez a foglalkozás neked való lehet, ha…

…érdekel az emberi test, azon belül a szem, a jó látás, és szívesen dolgozol mások egészségének fenntartásáért, javításáért. Jó, ha általában igaz rád, hogy egyrészt könnyen, empatikusan tudsz emberekkel beszélgetni, együttműködni – a vizsgálatok gördülékenysége miatt –, másrészt adott műszerek kezelésébe, alkalmazásába is képes vagy könnyen beletanulni – ebben az esetben többek között szemtükör, szemnyomás mérő, computeres szemvizsgáló. Mivel az emberek jobb látásáért fogsz dolgozni, elengedhetetlen a felelősségteljes munkavégzés és az odafigyelés képessége.

Ha ezt a foglalkozást választod, akkor…

…először be kell fejezned az általános iskolát, majd egy gimnáziumban vagy szakközépiskolában sikeres érettségi vizsgát kell tenned. Ezt követően jelentkezhetsz az Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapképzési szakra (BSc) egy egészségügyi irányultságú felsőoktatási intézménybe.

Rokonfoglalkozások